Bölöni együttműködés a jó érdekében
Nemes munkát végez már több éve ebben a községben a lakosság és az emberek életminősége javításának érdekében az önkormányzattal együttműködő és pályázatot nyert megyei Vöröskereszt és a Pro Nobis Egyesület. A Közösség, ahol jól érzem magam program multietnikus is, hiszen a községben más nemzetiségűek is élnek – hangsúlyozta Kernászt Huba, az Pro Nobis ügyvezető igazgatója.
– A bölöni községvezetéssel sikeresen együttműködünk, s ennek eredménye mérhető is. Jelenleg éppen egy környezetvédő akció miatt vagyunk itt. Ipari mennyiségű hulladékot sikerült szigorúan szelektív módon összegyűjtetni, s a sepsiszentgyörgyi Tega Rt.-vel azt a megfelelő helyre szállíttatjuk.
Tiszta közösség, tiszta falu...ahol jól érzem magam!
Pénteken Szeptember 25-én Bölön községben az iskolák tanulói, a tanárok, tanítónők, polgármesteri hivatal alkalmazottai valamint a közösség tagjai és a Kovászna Megyei Vöröskereszt önkéntesei azon fáradoztak, hogy megtegyék az első lépést, egy tisztább, szemét mentesebb település megteremtésében. A több mint 300 résztvevő, köztük a Bölönpataki roma családok tagjai is, akik a munkaerő mellet négy szekeret osztottak meg, délutánra több mint 6 tonna szemete gyűjtöttek össze, amelyet a TEGA RT segített a szeméttelepre szállítani.
A tiszta közösség, tiszta falu ötletét a közösséget képviselő kulcsszemélyek által kidolgozott Közösségi Fejlesztési Terv részeként fogalmazták meg a Június hónapban lezajlott egy heti munkaülésen. A tevékenységek "A település, ahol jól érzem magam!" című projekt keretében zajlanak, amelyet EGT alapokból nyert támogatást.
Elsősegélynyújtás világnapja
A Kovászna Megyei Vöröskereszt önkéntesei és partnerünk a LR International Románia, a mai nap életmentő manőverek bemutatásával ünnepelték az Elsősegélynyújtás világnapját. A bemutatót, amelyet a járókelők megfigyelhettek és gyakorolhattak az Erzsébet parkban, nagy érdeklődést váltott ki. Ugyanakkor az LR International Románia jóvoltából a járókelők megismerkedhettek korszerű életmentő felszereléssel, GPS beazonosító technológiával, műholdas sürgősségi kommunikációs eszközökkel. A rendezvényen több mint 200 személy vett részt.
Támogatócsoport
2015. szeptember 11.-én , d.u. 5 órai kezdettel a Kovászna Megyei Vöröskereszt székhelyén (Sepsiszentgyörgy, Kós Károly utca, 7 szám) zajlik a támogatócsoport találkozója a mellrákkal érintettek, a hozzátartozóik és mindazon személyek számára akiket érdekel a mellrák probléma.
Érdeklődni, jelenkezni: 0724511363
A település, ahól jól érzem magam!
Az elmúlt év végén arról tudósítottunk, hogy kézműves vásárt szervezett az önkormányzat a romáknak, idén pályázati pénzből valószínűleg aszfaltoznak is a községközpont és a falu között. Sikó Imre bölöni polgármester azt mondja, Bölönpatakon szinte többen használják a vezetékes vizet, mint Bölönben, egyszóval maguk a bölönpataki romák is felismerték: előre kell menni az úton.
Nemrég a bölönpataki közösségi központban a megyei Vöröskereszt mutatott be egy projektet a helyieknek: az egy évig tartó tevékenység keretében a község számára közép és hosszú távú fejlesztési tervet készítenek, Bölönpatakon 300 felnőttet és 75 gyermeket kiszolgáló multifunkcionális központot létesítenek, két civil szervezetetet támogatnak, Mi is felelősek vagyunk címszó alatt tudatosító kampányt szerveznek. A projekt összértéke több mint 80 ezer euró.
Konrád András László és Kalányos István önkéntesek, rövid elsősegélynyújtó bemutató...
Meghívást kaptunk a hétvégén az RMKDM által szervezett Elektronika mentes táborba, ahol Konrád András László és Kalányos István önkéntesünk rövid elsősegélynyújtó bemutatót tartottak az érdeklődőknek, akik nagyon lelkesen fogadták a bemútatót és nagyon sok hasznos ismerettel gazdagodtak a bemutatónak köszönhetően.
Öszi sokadalom
Hétvégén önkénteseink elsősegélynyújtást biztosítottak az Őszi Sokadalom rendezvény ideje alatt. Az ugrálóvárat is nagyon sok gyerek látogatta. Sajnos a rendezvényt két utcai késelés árnyékolta be.
Támogatócsoport- Együtt a mell egészségéért!
A támogató csoport célja az, hogy segítsen a nehéz időszakok terheit megosztani.
Hogy miért?
A résztvevők véleménye:
,, Azért járok a találkozókra, hogy olyan személyekkel találkozzak, akik ugyanolyan problémákon estek át, mint én és tapasztalatokat, jó tanácsokat kapjak.
Szeretettel fogadtak, nyitottak voltak, meghallgattak, tanácsokkal láttak el, ami hasznomra vált.
Korházi betegápolás tanfolyam
Hamarosan indul a Kórházi betegápolói szakképesítő tanfolyam (Curs de Infirmiera), amely 720 óra képzést foglal magába. A 240 óra elméleti oktatás, a Kovászna megyei Vöröskereszt székhelyén történik. A gyakorlati oktatást, amely 480 órás, a "Dr. FOGOLYÁN Kristóf" Sürgősségi Megyei Kórházban valósul meg.
A tanfolyam sikeres elvégzőinek a Munkaügy, valamint a Vöröskereszt által, kibocsátott szakképesítési oklevelet biztosítunk, amelyek Európa szerte elismertek.
A tanfolyam időtartama 6 hónap.
Bővebbi tájékoztatást munkanapokon 9.00 – 15.00 óra között a Kovászna Megyei Vöröskereszt székhelyén,
Kós Károly út, 7 sz. (A Múzeummal szemben), valamint telefonon kaphat a 0267 313802, 0367 802185-es telefonszámokon, vagy drótpostán a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.
Mikóújfaluban
Mikóújfaluban tartózkodunk a Sátortáborban, ahól elsősegélyszolgálatot biztosítunk.
Csoportkép önkénteseinkkel.
2015.08.01