A felsőcsernátoni Hanna Panzióban keddtől hétfő délelőttig ötven 7 és 13 év közötti sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, bodzafordulói, szépmezői, maksai, sepsimagyarósi, zabolai, zágoni, kilyéni, csernátoni, baróti, erdőfülei és vargyasi gyermek nyaralt. A résztvevőket főleg a megye azon településeiről verbuválták, ahol aktív vöröskeresztes egység működik.
A tél folyamán Opra Zsófia Szende a Vöröskereszt önkénteseivel felmérést végzett a szegény családoknál, és így választották ki az idei tábor résztvevőit. Felügyeletükről és tábori programjukról a megyei Vöröskereszt négy alkalmazottja és tizenhárom önkéntese gondoskodik, közülük veteránnak számít a kézdivásárhelyi Vitályos házaspár, János és Ildikó, ők több mint húsz éve minden nyáron jelen vannak, erre áldozzák szabadidejüket. A programot a kedvezőtlen időjárás miatt nem sikerült mindennap betartani, az eső felülírta a terveket – tudtuk meg Berecz Ildikó táborigazgatótól.
A nap reggel 8 órakor ébresztővel és tornával kezdődött, ezt követte a takarítás, a reggeli, majd a délelőtti tevékenység, az ebéd, a délutáni foglalkozás, a vacsora, meseolvasás és 22 órakor villanyoltással fejeződött be. Hogy mindez így létrejöhetett, nagyon sok ember munkájának köszönhető.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-07-02 08:00 - Háromszék napilap